🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > M > Magyar Köztársaság minisztériumai
következő 🡲

Magyar Köztársaság minisztériumai 2010. máj. 29–: az Alkotmány /1949. évi XX. tv./ 34.§.(1) bekezdése alapján a 2010. évi XLII. törvény 8 minisztériumot határoz meg. – 1. Belügyminisztérium, újra e néven működik a rendészeti, rendvédelmi, nemzetbiztonsági feladatok megoldására és az önkormányzatok egyes szakigazgatási feladatainak koordinálására. A belügyminiszter a Kormány tagjaként felelős

a) a bűncselekmények áldozatainak segítéséért,

b) élet és vagyonbiztonság védelméért,

c) bűncselekmények megelőzéséért,

d) büntetés-végrehajtásért,

e) a - hírszerzési tevékenység kivételével a - polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért,

f) a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ irányításáért,

g) határrendészetért,

h) idegenrendészetért és menekültügyért,

i) a külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítéséért,

j) közbiztonságért,

k) közlekedésrendészetért,

l) közterület-felügyelet szabályozásáért,

m) külföldre utazás szabályozásáért,

n) rendészetért,

o) szabálysértési szabályozásért,

p) helyi önkormányzatokért,

q) katasztrófák elleni védekezésért,

r) területrendezésért,

s) településfejlesztésért és településrendezésért,

t) településüzemeltetésért,

u) építésügyért. –

2. Honvédelmi Minisztérium. A honvédelemért felelős miniszter a Kormánynak az ország honvédelmi feladatai végrehajtásáért, valamint a Honvédség irányításáért és vezetéséért felelős szakminisztere. Felelős a honvédelemmel kapcsolatos kormányzati döntések előkészítéséért és központi közigazgatási feladatainak ellátásáért, továbbá a Honvédség rendeltetésszerű, szakszerű és jogszerű működését meghatározó döntések meghozataláért, illetőleg e döntések végrehajtásának irányításáért. Gyakorolja az ezzel összefüggő jogokat, amelyeket az Alkotmány, e törvény, illetőleg külön törvény nem utal más szerv vagy személy hatáskörébe.

3. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. A korábbi Miniszterelnöki Hivatal (MEH), az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) igazságügyi feladatainak illetve az Önkormányzati Minisztérium egyes feladatainak összevonásával hozták létre. Minisztere a Kormány tagjaként felelős

a) igazságügyi szakpolitikáért,

b) helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzéséért,

c) közigazgatás-szervezésért,

d) közigazgatás fejlesztéséért való felelőssége részeként a területi közigazgatás fejlesztéséért,

e) köziratok kezelésének szakmai irányításáért,

f) választójogi és népszavazási szabályozásért, a választások és népszavazások lebonyolításáért,

g) társadalmi esélyegyenlőség előmozdításának részeként az egyenlő bánásmód biztosításáért, a romák társadalmi integrációjáért,

h) társadalmi esélyegyenlőség előmozdításának részeként a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztéséért való felelősséggel kapcsolatos feladatok tekintetében,

i) társadalompolitika összehangolásáért való felelőssége körében az egyházakkal történő kapcsolattartásért, a nemzetiségekkel való kapcsolattartásért,

j) minősített adatok védelmének szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatok ellátásáért.

4. Külügyminisztérium. A külügyminiszter a Kormány a) külpolitikáért és b) az európai integrációs ügyekért felelős tagja, aki a külügyminisztérium szervezeti egységében látja el feladatait.

5. Nemzetgazdasági Minisztérium. A korábbi Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium gazdasági területének, a Pénzügyminisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium munkaügyi-foglalkoztatáspolitikai részének összevonásával hozták létre. Minisztere a Kormány tagjaként felelős

a) gazdaságpolitikáért, a gazdaságpolitika makrogazdasági szabályozásáért, a versenyképesség megteremtéséért,

b) államháztartásért és költségvetési politikáért,

c) adópolitikáért,

d) nyugdíjjárulék- és nyugdíjbiztosítási járulékfizetés, illetve az egészségbiztosítási járulék-fizetés szabályozásáért,

e) számviteli és könyvvizsgálati szabályozásért,

f) pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért,

g) nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért,

h) iparügyekért,

i) belgazdaságért, ennek részeként a kereskedelemért, a turizmusért, vendéglátásért és fogyasztóvédelemért,

j) külgazdaságért és a Kárpát-medencei Gazdasági Övezet gazdaságfejlesztésért,

k) energiastratégiáért és klíma-politikáért, az energiahatékonyságért és energiatakarékosságért, a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtéséért, a fenntartható energiagazdálkodásért,

l) építésgazdaságért, valamint a lakásgazdálkodásért és lakáspolitikáért,

m) foglalkoztatáspolitikáért, ide nem értve a foglalkoztatási rehabilitációt,

n) szakképzésért és felnőttképzésért,

o) társadalmi párbeszédért,

p) gazdasági stratégiaalkotás részeként a területfejlesztés stratégiai tervezéséért,

q) kutatás-fejlesztésért és technológiai innovációért

felelős tagja.

6. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Új minisztériumként a korábbi Egészségügyi Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szociális területének, illetve az Oktatás és Kulturális Minisztérium továbbá az Önkormányzati Minisztérium sportigazgatási területének összevonásával alapították. Minisztere felelős

a) a családpolitikáért,

b) az egészségbiztosításért,

c) az egészségfejlesztési és betegségmegelőzési feladatokért,

d) az egészségügyért,

e) a foglalkozási rehabilitációért,

f) a gyermek- és ifjúságpolitikáért,

g) a gyermekek és az ifjúság védelméért,

h) a kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért,

i) az oktatásért, ennek keretében a közoktatásért, a felsőoktatásért, az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszáért,

j) a kultúráért,

k) a sportpolitikáért,

l) a szociál- és nyugdíjpolitikáért

m) a társadalmi esélyegyenlőség előmozdítása keretében különösen a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek esélyegyenlőségének, valamint a nők és férfiak esélyegyenlőségének előmozdításáért és

n) a tudománypolitika koordinációjáért.

7. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A korábbi Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejlesztési területeinek egyesítésével hozták létre. Minisztere felelős

a) fejlesztéspolitikáért és a fejlesztési célelőirányzatok kezeléséért, szabályozásáért és ellenőrzéséért,

b) területfejlesztésért,

c) állami vagyonnal való gazdálkodás szabályozásáért,

d) állami vagyon felügyeletéért,

e) közlekedésért,

f) energiapolitikáért,

g) bányászatért,

h) postaügyért,

i) audiovizuális politikáért,

j) informatikáért,

k) közigazgatási informatika infrastrukturális megvalósíthatóságának biztosításáért,

l) elektronikus hírközlésért,

m) űrkutatásért.

8. Vidékfejlesztési Minisztérium. A korábbi Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, továbbá a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium egyesítésével hozták létre. Minisztere felelős

a) agrárpolitikáért,

b) agrár-vidékfejlesztésért,

c) élelmiszerlánc-felügyeletért,

d) élelmiszeriparért,

e) erdőgazdálkodásért,

f) ingatlan-nyilvántartásért,

g) térképészetért,

h) földügyért,

i) vadgazdálkodásért,

j) halgazdálkodásért

k) környezetvédelemért,

l) természetvédelemért és

m) vízgazdálkodásért.

2010: kormányzati szinten új alapokra kerültek az egyházakkal kapcsolatos kormányzati feladatok is: a Miniszterelnök általános helyettese közreműködik közigazgatási és igazságügyi miniszternek az egyházpolitikával és egyház-diplomáciával kapcsolatos feladatai ellátásában.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter az egyházakkal kapcsolatos feladatok ellátása körében

a) összehangolja a Kormány egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatait, irányítja az ezzel összefüggő stratégiai kérdések végrehajtását,

b) előkészíti a Vatikáni Vegyes Bizottság üléseit, megszervezi, lebonyolítja a bizottsági üléseket,

c) kapcsolatot tart a határon túli magyar egyházi szervezetekkel,

d) szervezi az egyházi feladatok kormányzati koordinációját és az ágazati feladatok végrehajtását,

e) ellátja az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló törvényből és más jogszabályokból eredő, valamint az egyházakkal kötött nemzetközi és kétoldalú megállapodások alapján a Kormányra háruló feladatokat,

f) ellátja a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény rendelkezésein alapuló és az egyházi ingatlanrendezés számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos feladatokat,

g) gondoskodik az egyházi ingatlanrendezéssel összefüggő perekben a minisztérium jogi képviseletének ellátásáról,

h) segítséget nyújt az egyházak nevelési-oktatási, szociális, kulturális, művészeti, közgyűjteményi és az épített örökség megőrzésével kapcsolatos tevékenységéhez és közreműködik azok tudományos, sport és egészségügyi tevékenységével, a gyermek- és ifjúságvédelmi közfeladatot átvállaló egyházi intézmények létesítésével, működtetésével kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásában,

i) közreműködik az egyes, közfeladatokat ellátó intézményekre vonatkozó szabályok átláthatóvá és a közfeladatokat ellátó állami-önkormányzati, valamint egyházi fenntartású intézményekre vonatkozó követelmények, illetve finanszírozás egységessé tételében,

j) közreműködik az egyházi nevelési-oktatási, gyermek- és ifjúságvédelmi, szociális, egészségügyi, sport, kulturális, művészeti, közgyűjteményi és az épített örökség megőrzésével kapcsolatos tevékenységéhez kötődő döntési rendszer működtetésében,

k) közreműködik abban, hogy az egyházak és intézményeik mind az európai uniós, mind a hazai pályázati forrásokhoz, vidékfejlesztési támogatásokhoz ugyanolyan eséllyel juthassanak hozzá, mint minden más közfeladatot ellátó szervezet,

l) közreműködik a kistelepüléseken működő egyházak népességmegtartó munkájának elősegítésében,

m) közreműködik a Nemzeti Kulturális Alap működtetésében,

n) működteti az örökös nélkül elhalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények rendezését koordináló Tárcaközi Bizottságot,

o) részt vesz a kisebbségi vegyes bizottságok működésében,

p) közreműködik a turizmusfejlesztés koncepciójának és támogatási rendszerének kidolgozásában, szakmai véleményezésében,

q) együttműködik az érintett miniszterekkel a turisztikai szolgáltatások feltételeinek fejlesztésére vonatkozó programok kidolgozásában és végrehajtásában,

r) együttműködik az érintett miniszterekkel a falusi és agroturizmussal kapcsolatos vidékfejlesztési feladatok ellátásában,

s) koordinálja az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyházakkal összefüggő projektjeit,

t) közreműködik a Nemzeti Egészségügyi Tanács munkájában.

Ezen feladatainak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkára útján tesz eleget. –

A nemzeti erőforrás miniszter a szociál-, család- és nyugdíjpolitikáért, valamint a gyermek- és ifjúságvédelemért való felelőssége körében működteti az Egyházi Fenntartók Tanácsát. V.G.

2004.évi CV. tv. – 212/2010. (VII.1.) Korm. rendelet 1.§ (2); 32. §; 41. §; 66. § 1a. pontja.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.